Tag
költészet
5 közösség
Versműhely
DebrecenA MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban tartott Versműhely 2017-ben indult Áfra János költő-szerkesztő kezdeményezésére. A rendezvénysorozat lehetőséget biztosít a résztvevőknek, hogy saját írásaikat kritikára bocsássák, és építő tanácsokkal segítsék egymást a szövegek finomhangolásában. Elsősorban szépírással kísérletező középiskolások és egyetemisták számára nyitott.
Verskert közösség
DebrecenA Verskert a Déri téren található, és körülötte egy versbarát közösség formálódik, melyet a Művésztér Műhely Egyesület gondoz 2022 óta.
Versszerető kör
KabaIrodalomkedvelő csoport, amely versekkel foglalkozik, felolvasásokat tart és kirándulásokat szervez.
Sajószentpéteri Irodalmi Kör
SajószentpéterA Sajószentpéteri Irodalmi Kör 2016-ban alakult, amatőr költők és irodalomkedvelők számára szervez szombati irodalmi délelőttöket a Lévay József Városi Könyvtárban. Versíró pályázatokat is kiírnak helyi tanulók és felnőttek számára.
Olvasóklub
TátAz Olvasóklub tagjai rendszeresen összejönnek, hogy verseket olvassanak fel és megünnepeljék a magyar költészet napját. A klub nyitott új tagok előtt, akik szeretnének felolvasni.